4.fejezet

Kim Rami POV.

Az egész testem mindenhol égett, mintha belülről valaki lángra gyújtott volna, s egyáltalán nem túloztam ezzel a dologgal kapcsolatban. Hirtelen, szinte már maguktól pattantak ki a szemeim a rám törő érzésekre. Könnytől csillogó szemekkel meredtem a könyörtelen Kyungra, aki egy ostorral a kezében próbált meg nekem minél nagyobb fájdalmat okozni.
- Nehh.. khérlek... ne bánts! - szipogtam, de csak egy újabb csapást kaptam, meg még egyet mire már felüvöltöttem. Ajkaimba harapva próbáltam visszafojtani feltörekvő óriási kiáltásaimat, mely nem igazán akaródzott összejönni. Ő csak ördögi mosollyal az arcán pásztázta végig az enyémet, ahol már a taknyom-nyálam-könnyem egybefolyt. Miután megunta ezt a féle kínzást, egy icipici sóhaj hagyta el a torkomat, mivel titkon reméltem, megelégedett fogva tartóm ennyivel. Ó, mondtam már milyen naiv vagyok? Miért is hagyta volna abba? Ehelyett inkább kihúzott a zsebéből egy nagy bicskát, aminek az élét nyelvével végignyalta. Nem is kell mondjam, mennyire felkavarodott a gyomrom a látványtól.
- Kicsi lány, most jön csak a java, élvezd! - tornyosult fölém, azután pedig egy mozdulattal letépte a felsőmet, s végighúzta a hasamon a bicskát, ami elég mély sebet hagyott maga után. A hátam ívben megfeszült a fájdalomtól, én ezt nem bírom tovább! Istenem, mivel érdemeltem ki ezt a bánásmódot, mit vétettem? Időm se volt gondolkodni, mert az ajkait az enyémekre tapasztotta, mialatt ő a bicskával vágdosta össze a felsőtestemet. Ki akartam szabadulni, ezért a lábammal és a kezemmel kapálózni kezdtem, amivel pedig csak azt értem el, hogy kikezdje a bilincs végtagjaimat. Mindenhonnan csak az én vérem folyt szüntelenül, de tényleg, akárhova néztem, piros foltokat láttam. Az eszméletemet kezdtem elveszíteni, homályosult a látásom, s már csak azt éreztem a külvilágból, hogy valaki beront a szobába és kiabálni kezd Kyunggal; onnantól képszakadás.

Valaki puha kezei az pofimhoz érnek.. Jaj, de puha! Egészen jól esik leszámítva azt, hogy meg sem bírok moccanni a fájdalomtól. A felismerés kesernyés íze kezdte el mardosni a torkomat s elkönyveltem magamban így, hogyha nem teszek valamit, meg fogok halni. Ki kell valahogy szabadulnom innen, de hogyan?
- Psszt Rami! - suttogta egy lágy, törődő hang, mire önkénytelenül is elmosolyodtam. - Fent vagy? Nyisd ki a szemed, hallod! Csak én vagyok itt, U-Kwon... - simított ismét végig a bőrömön kényszerítve, hogy kinyissam pilláimat. Nem válaszoltam semmit, túl fáradt voltam a beszédhez is. Ahogy felém hajolt, éreztem a belőle áradó mérhetetlen szeretet és megértést, amit felém tanúsított. Teljesen ellentettje volt a többi bandatagnak, ezért fel sem tudom fogni, miért lett a tagja ennek a szövetkezetnek?! Ahogy magamra néztem elfogott a szörnyűség, mert szinte az egész testemet kötések borították, amik jóformán át voltak itatódva vörös anyaggal. Önkéntelenül is felidéztem a történteket, amelyek könnyeket csaltak ki ismételten a szememből. Persze ezt Kwonnie azonnal észre is vette. Micsoda? Kwonnie? Már becézem is, tényleg nem vagyok valami fényesül.
- Ne sírj, vége van... - törülte le ujjacskáival a sós folyadékot, amelyek így nem tudtak tovább lefolydogálni arcomról. - Jól figyelj, van egy ötletem, amivel ki tudtok szabadulni innen.
Hogy mi? Most komolyan segíteni akar? Érdeklődve figyeltem arcának minden mozdulatát, mimikáját.
- Elvileg Zico megbeszélést rendelt el az imént, ez pont alkalmas a szökésre csupán csak jól kell csinálnod. Tehát ... - nyúlt bele a zsebébe, s kivett egy hullámcsatot. - Mikor valamelyikőjük szól, hogy mennem kell én bezárom rád az ajtót, viszont te kinyitod ezzel az apró kis tárggyal. Apropó, tudod hogyan kell használni? - bólintottam, úgy voltam vele majd alkotok valamit.. Mivel sietünk kellett Yukwon felvázolta nagyjából a helyzetet, és elmondta hol találom Rarát. Elmesélte, hogyan mentett meg a galád Park Kyungtól, ami nagyon jól esett.. Legalább valaki törődik velem.
- Bízhatok benned, nem árulsz el? - szólaltam meg most először, mire egy óriási mosoly terült el az arcán.
- Nem bízhatsz bennem, de jelenleg nincs más megoldás a szökésetekre - adta meg a 'frappáns' választ. Egy kicsit rosszul esett amit az imént mondott, be is durcáztam érte. Pár percre rá jött be Taeil, majd elhagyták együtt a szobát, és kattant a zár. Most jött el az én időm!

Kwon RaRa POV.:

Nem bírok megmozdulni...Még is mi történik velem? Lassan próbáltam felnyitni szemeimet, hogy fény derüljön rá még is mi zajlik körülöttem. Mikor elém tárult a szőkeség alakja egyből beugrott mi is folyik itt. Egy székhez voltam láncolva , ami igen csak szoros volt. Zico háttal állt nekem és az ágyon lévő fegyvereket, késeket tisztogatta. Én csak csendben figyeltem és moccanni sem mertem. Ha észreveszi, hogy ébren vagyok ki tudja mit tesz velem. A francba...tüsszentenem kell. Vissza kell tartanom,de nem megy, a hangos prüszkölésemre pedig felfigyelt.
- Nocsak felébredtél? Hm...nagyon megvárakoztattad Zico nagyurat, ezért sajnos el kell felejtened a finomkodást - lépett mellém, majd felemelte az állam és közelebb hajolt hozzám. - Miért nem nézel a szemembe? Így nem az igazi...szeretném látni a gyűlölettel teli tekinteted. Tudom, hogy utálsz nem kell vissza fojtanod. Na gyerünk had lássalak - utasított, majd a szemébe néztem, melyben több félelem lakozott mint gyűlölet. Ezt követően megragadta jobb karom és felhúzta a pulóverem ujját. A lánc nyoma látszódott, de ez volt a legkisebb gondom. Zico az ágyhoz lépett és elvette a legkisebb kést. Ahogy a vékony penge végigsiklott felkaromon kibuggyant bíborvörös vérem és mindenféle írás rajzolódott ki.
- Mi-mik ezek? - kérdeztem alig hallhatóan.
- Csak eszembe jutott egy szöveg és kedvem támadt leírni - magyarázta teljes nyugodtsággal. - Bár most, hogy mondod túl kíméletes vagyok veled. Hisz útközben kapálóztál és rugdostál, nehogy már ennyivel megúszd - szorította össze hosszú hajam majd egy erőset rántott rajta, ekkor pedig a nyakláncom kezdte el vizsgálni. - Szép darab, biztos fontos számodra, illetve...csak volt - és ezzel a lendülettel kitépte az ezüst ékszert. Miután zsebre vágta, az egyetlen értékem ami nálam volt ahogy ígérte abba hagyta a finomkodást és nem úsztam meg fájdalom nélkül.
- Miért cs-csinálod ezt? - tettem fel halkan a kérdést, mialatt a félelem teljesen átjárt. Az ágyról egy ollót emelt fel, majd lassú mozdulattal elkezdte a pólómat szétvágni, így több felülethez jutott ahol kínozhat.Nem kaptam választ, hanem nagyobb pengére váltott.
- Ah ez unalmas...az előző áldozatom legalább nem bírta a vér látványát - sóhajtotta majd ledobta a kést. - Most egy kis hangulat világításhoz lenne kedvem. Úgy is ki akartam próbálni az új benzines öngyújtómat - jelentette ki, majd gyertyákat vett elő. Az összes gyertyát meggyújtotta, majd mellém ült. Végig a szemkontaktust kereste velem, majd közeledni kezdett felém. Kioldotta az engem szorító lánc lakatját és megszabadított tőle, persze nem hagyott ilyen könnyen menekülni. A lábaim ennek ellenére meg voltak kötözve kezeimre bilincset rakott, mely felsértette csuklóm.
- Szeretem a lány foglyokat...bármikor az enyémek lehetnek.Ha tetszik csak fogságba ejtem és magamévá teszem. Még egyel több ok, hogy imádok az lenni, aki vagyok.
- E-ez erőszaknak számít...- motyogtam alig hallhatóan, mire közelebb hajolt ajkaink között pedig csak pár centi volt. Miért az ilyen romlott, szívtelen rossz fiúk a leghelyesebbek? Úristen! Hogy juthat ilyen féregről ez az eszembe?! Úgy látszik már próbálom a jó oldalát nézni, de annyira nincs, hogy csak ez ugrott be. Még közelebb jött, de pont mielőtt elért volna én hátrébb másztam, de sikeresen beletenyereltem az egyik gyertyába. Felszisszentem az égető érzéstől amin ő csak nevetett.
- Ekkora balekot! Attól még, hogy hátrálsz, még a sorsod a kezemben van. Mondjuk hiba volt levenni a láncot, így elmászkál a foglyocskám - rángatott az ágyhoz a karomnál fogva ami nem volt kellemes érzés, mert minden volt velem ez az alak csak gyengéd nem. Teljes erőből a bútornak vágott, majd a lánc, amitől nemrég szabadultam meg újra fogságban tartott. Mellém ült a szőke és pár pillanatig csak bámult engem.
- Nem tudom, hogy milyen halált érdemelsz. A szépek mindig a kíméletesebbet kapják, de itt van egy kis gond. Te igen csak ellenkeztél és meg is rúgtál. Egy ilyen fruska ezt nem teheti meg a vezérrel vágod? - szorította meg az arcom majd egy hatalmas pofon csattant rajta, melytől felrepedt a szám. - No csak! Vérzik! Jó látni...de gondolom nem fáj. Ez jobban fog - vett elő egy pisztolyt majd a jobb vállamhoz nyomta.
- Túl egyszerű lenne ha fontos pontot találnék el...gyors és élvezet mentes lenne.  Nem tetszik, kevés a vér és hallani akarom a fájdalmas sikoltozásaidat. Látni akarom, hogy fáj, szenvedsz és azt kívánod magadban bár ne történt volna ez - mondta komoly hangon végig mélyen a szemembe pillantva.  - Persze azt sem felejtem el, hogy magamévá tegyelek - simított végig felsőtestemen kiélvezve, hogy félek és nem merem megakadályozni ha tapogat. - Hm...nem is zavar ha fogdoslak?  Piros pont. Végre rájöttél, hogy felesleges ellenkezni. Most pedig jutalmul a legkisebb pisztolyommal sebezlek meg - mondta hatalmas vigyorral a képén. Na, mert attól boldogabb leszek? Ah...ez egy őrült. Ahogy meghúzta a ravaszt éles fájdalom nyilallt vállamba és próbáltam összehúzni magam, de a lánc nem engedett. A hirtelen jött fájdalom miatt ordítottam...nem bírom. Ez túlságosan is fáj. Ekkor valaki kopogni kezdett. Amíg Zico elindult az ajtó fele könnyek gyűltek szemembe és önálló útra indultak, ugyan is nem bírtam őket visszafogni.
- Ne felejtsd a fogadást! Ha nem fekteted le az első három napban ahogy szoktad és nem csinálod a szokásosat akkor megkapod AZT - magyarázta egy másik maffiózó képű egyén. Nem tudom mire céloztak, de mintha hatott volna Jihora. Próbáltam abbahagyni könnyeim hullatását és nem a fájdalomra gondolni, de annyira kegyetlen ez az egész. 
- Eszek valamit, várj meg itt - mutatott rám a szöszke fej én pedig kihasználva az alkalmat megpróbáltam ismét megszökni, de túl gyorsan visszatért a tálcájával. - Miért próbálkozol? Ha elfogadod a sorsod, sokkal kevesebb gondod lesz. Hot dogot? - kérdezte amin elcsodálkoztam. - Mi van? Attól még, hogy gyilkos vagyok és imádok kínozni, miért ne kínálhatnálak meg? Hisz ha túl gyorsan kipurcansz abba mi élvezet van? Na egyél - nyújtotta nekem az ételt és kioldozta a kezeimet, hogy megfoghassam az ételt. Egy falatot tudtam enni mikor égető, csípő érzés járta át megsebzett testrészeim. Ekkor láttam, hogy Jiho a sóval játszik és azzal, hogy rám borítja. annyira csípett, hogy nem bírtam némán elviselni.
- Áááá...- ordítottam fájdalmasan, de csak pár pillanatig, ugyan is azon kaptam magam, hogy Woo Jiho ajkai az enyémmel találkozott...Z-zico megcsókolt....még is miért? ~~

3.fejezet

 Kwon RaRa POV.
- Basszus a rendőrök. Hülye libák, most ezt jól megcsináltátok. De akkor sem ússzátok meg - szűrte a fogai között idegesen, majd mutató és középső ujját feltartotta. Feltehetőleg a második terv lép akcióba. Váratlanul a támadóm felkapott és futni kezdett. Kétségbeesetten kapálóztam, próbáltam szabadulni erős szorításából. Hátrapillantottam, mikor láttam, hogy egy sötét hajú személy pedig Ramit tartva rohan utánunk.
- Hova megyünk? - hagytam végül abba a kapálózást, mivel semmit sem értem vele.
- Majd megtudod, de ne számíts semmi jóra - ez volt az utolsó amit mondott. Ezek után, csak csendben vártam mi fog történni. Féltem, de azt reméltem, ha nem ellenkezek jobban járok. Így közelebbről megnézve elég helyes egy támadóm van. Ahogy sietett látszott, hogy fárad és egyre sűrűbben vesz levegőt, mondjuk nem csodálom elég rég óta menekülünk.De mi a francér érdekel ennek az őrültnek,hogy hogy van, mikor épp bántani akarnak minket?! Mialatt elbambultam mámorítóan helyes arcában, melyen már jócskán gyülekeztek az izzadság cseppek, egy ajtó előtt megállt és lerakott, de csuklómat szorosan szorította. Benyomott egy kódot az ajtó mellett lévő kapucsengőnél és belépett. A földszintre húzott, ahol sötétség honolt. A hátam mögül hallottam a vasajtó csapódását, és kicsit megugrottam. Egy halovány lámpa oltódott fel, így felfedve a szoba tartalmát. Összesen heten voltak a fal és az asztal pedig dugig volt fegyverekkel. Az egyik fiú háttal nekünk egy laptopot bújt. A képernyőn egy nyomkövetőnek kinéző valamit figyelt.
- Ismét feladták a keresést - jelentette ki a gép előtt ülő egyén, majd megfordult. - Hoztatok lányokat? Ez nem volt a terv része.
- Miattuk buktunk le majdnem, de majd megtudják mibe keveredtek- magyarázott a szőkeség, mialatt minden szem rám és Ramira szegeződött.
- De jó. Végre egy kis szórakozás. Szia kislány. Most velem kell jönnöd - a géptől felállva meg ragadta a karját kedves lakótársamnak.
- Kyung...csak ügyesen - kacsintott rá a szöszi, majd felém fordult. - Te meg velem jössz.Ja, és ne feledd neked csak Zico nagyúr vagyok - nevetett fel. Én ezt az embert kinyírom. Mit ártottam neki, hogy elfogjon? Innentől egy külön szobába mentünk Rami Kyungal, én pedig ezzel a Zico nevezetű huligánnal.
A szobában csak egy szék volt és egy kisebb ágy, még ablakok sem voltak. Megkért, hogy foglaljak helyet, míg ő leült az ágyra, szembe velem.
- Akkor beszélgessünk, mondjuk mi a neved - tette fel a kérdést mialatt a tekintetünk összeért.
- Ra..ra...- motyogtam félénken. Ő csak bámult és bámult.
- Ó, az szép név. Csak gondoltam megkérdezem még mielőtt bántanálak - húzott ki az ágy alól egy nagy köteg kötelet és elkezdte megkötözni. - Remélem nem hitted, hogy csak úgy megúszod, hogy majdnem lebuktattál...Bár kár egy ilyen lányért.
A kötél annyira szoros volt, hogy már nem csak mozdulni sem tudtam, de még a kínzó fájdalom is átjárt. Zico pár pillanatra elfordult, de mikor újra felém nézett, öldöklő pillantásokat vettem rá, amit bájos mosollyal és egy nem várt cselekedettel fogadott. Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy megcsókol. Először nem értettem, miért tette, de miután éreztem a torkomon lecsúszó pirulát rájöttem, hogy ez is csak a büntetésem része. Elvált ajkaimtól és visszaült az ágy szélére.
- Szerencséd van. Ilyen kíméletes még senkivel sem voltam, de holnap már nem úszod meg ennyivel - mondta mély hangján.Úgy éreztem, mintha minden kissé lelassulna, majd behomályosodott a látásom.
Egy altató... Bizonyára azt adott be. Egyik pillanatról a másikra szemeim ólom súlyúak lettek és nem bírtam őket nyitva tartani...~

Kim Rami POV.

Annyira emlékszem, hogy Rarát egy szőke hajú egyén elkapta, azután pedig engem fogott le egy vöröske.
- Ne ellenkezz, s nem fogok kíméletlenül bánni veled - súgta a fülembe, miközben kezét levette a számról. Félénken bólintottam egy aprót, mire ő belém karolt, és úgy meneteltünk tovább.
- Kicsi U-Kwon - termett fogva tartóm mellett egy szőke, lófarokba kötött hajú srác. Gondolom ő is a banda tagja lehet, ijesztő egy fazon, mint itt az összes. - Pesztrálod az új áldozatot? Ejnye, nem így szoktál azokkal viselkedni - simított végig az alkaromon, mire én teljesen beleborzongtam, a félelem még jobban átjárta a testem. 'Barátom' ezt mind érzékelte, így a védelmemre állt.
- Pyo! Hagyjad már ezt a lányt, lesz időd ilyenekre annyi, mint a tenger! - csattant fel erősen.
- Elnézést, Mrs. Puhányka.. - előzött meg minket kuncogva Pyo.
- Sajnálom, eléggé faragatlan figura ahhoz képest, hogy ő a legfiatalabb köztünk, de ne is figyelj rá - mosolyodott el. - Egyébként a nevem Kim Yukwon, vagy ha akarsz nevezhetsz U-Kwonnak is. Aki a barátnődet hurcibálja éppen ő a vezetőnk Woo Jiho, de nekünk csak Zico. Az előbbi fickó Pyo Jihoon, mellette a fekete hajú az Lee Taeil majd Lee Minhyuk. Végül Park Kyungnak hívják azt, aki szorosan Zico mögött kullog, ő a Leader jobb keze - sorolt fel mindenkit, majd halkan hozzá tette - Vigyázz Kyunggal, ő eléggé veszélyes.
- Miért vagy ilyen kedves velem? - emeltem rá a tekintetem gyönyörű arcára. Csokoládébarna szemei csak úgy csillogtak az esti holdfényben, mintha az összes csillag az ő íriszébe lett volna bezárva, egyszerűen elképesztő látványt nyújtott.
- Őszintén? - vonta fel a szemöldökét - Fogalmam nincsen - húzta halvány mosolyra a száját, azután folytatta - Máskor az áldozatokat már rég megöltem volna, de téged valahogy nem tudlak, ne kérdezd miért.
Értetlenül vontam vállat a válaszára, s abbahagytam a faggatást. Az út további része csendesen telt, csak néha-néha hallatott hangokat újdonsült barátnőm, amiért Zico eléggé dühös lett. Én nem mertem ellenkezni, mert akkor még nagyobb bajba sodortam volna magamat/magunkat. Még vagy egy fél óráig gyalogoltunk, mikor befordultunk egy zsákutcába, s egy lepukkant tömbházba vezettek be minket fogva tartóink, de Raráék megálltak egy pillanatra. Először még nem értettem miért, de aztán megvilágosodtam, előre engedtek minket, így ők zárták a sort. Miután megvilágította a tompa lámpa fénye a szobát azt hiszem Kyung szólalt meg.
- Ismét feladták a keresést - fordult hátra görgős székével, majd mikor meglátott engem felcsillant a szeme, míg én Yukwon mögé bújtam félelmemben.
- Mi van te kis ribanc? Pont tőle vársz segítséget? Pff... szánalmas - kezdett el ráncigálni az emelet felé, én pedig minden erőmmel azon voltam, hogy kiszabadítsam magam a fogságából. Sajnálatos módon ő erősebbnek bizonyult, így akkora pofont lekavart nekem, miképp a fal adta a másikat. Rendesen megszédültem, hányingerem lett, s gyengeségemet kihasználva hajamnál fogva felhúzott a lépcsőn, majd berúgta az egyik szoba ajtaját és ledobott az ágyra. Könnyes szemekkel pillantottam fel, így láttam Kyungot, ahogy éppen veszi le a pólóját, majd fölém tornyosult.
- Ne bánts, kérlek - nyöszörögtem magatehetetlenül alatta, de nem kegyelmezett nekem. Elővett a farzsebéből egy bilincset, amivel a kezemet az ágyhoz kötözte. Kénytelen voltam elfogadni a sorsomat, így becsuktam a szemem és vártam, mi fog ezután történni velem.
Már 10 perce nem történt semmi, csak apró mozgásokat hallottam magam mellől, viszont kinyitni a szememet nem mertem. Egyszer hirtelen égető fájdalmat éreztem a lábamban és a kezemben.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ - kiáltottam fel és kapálózni kezdtem, miközben a könnyeim maguktól csordogáltak le az arcomról.~

2 fejezet

Kim Rami POV.

Beérve a lakásba Rara megmutogatta az összes helyiséget, majd elvonultam a szobámba kipakolni a cuccaimat és berendezkedni. Gondosan a szekrénybe rakosgattam a ruháimat, otthonosabbá tettem az egészet, így végül is elégedett voltam magammal. Egy hirtelen ötlettől vezérelve megkerestem a lakótársamat, hogy közöljem vele a tervemet.Ő éppen a konyhában bravúroskodott valamit, aztán pedig csak a nagy csörömpölést lehetett hallani.
- Még is mit csinálsz? - mentem be a konyhába, de ahogy megláttam a szituációt elkapott a röhögőgörcs s nem tudtam abbahagyni. Szegény ott ült a padlón, mellette törött edény, a fején pedig egy nagy adag spagetti tészta, elég vicces látványt nyújtott. Kellett nekem 2 perc, mire teljesen lenyugodtam és feltudtam segíteni újdonsült barátomat.
- Köszi - mosolygott rám hálásan - Egyébként ez úgy történt, hogy próbáltam főzni tésztát, ami addig sikerült, hogy leszűrtem, viszont nem vettem észre, hogy a földre is csöpögött a víz, ezért elcsúsztam rajta és ez lett belőle. Szóval úgy néz ki, el kell mennünk valahova enni, mert így éhen maradunk.
- Én is ezért kerestelek fel, pont ez az ötletem támadt nekem is. Egy kicsi kajáldánál harapunk valamit, utána meg elmegyünk kicsit várost nézni, na mit szólsz? Jaj ne bólogass már így mint egy kutya, még a végén le esik a fejed - böktem meg az arcát a mutatóujjammal. Összesöpörtük a tál darabjait, majd elpakoltunk magunk után és mind a ketten készülődni mentünk. Jómagam először a fürdőt vettem célba, nehogy már piszkosan császkáljak ebben a nagyvárosban. Levetettem a ruháimat, beálltam a zuhanykabinba és megnyitottam a vizet, miközben beállítottam kellemes hőmérsékletűre. Előhalásztam a kedvenc kókusz illatú tusfürdőmet, amivel bekentem minden porcikámat, így már csak élveznem kellett a finom vizet. Otthon, zuhanyzás közben mindig valamit énekeltem - persze ezzel a szüleimet mindig kiakasztva. Erre azt mondták mindig: ' Kislányom, nem is lenne baj az éneklés, ha legalább valami jó hangod lenne, de ez egyszerűen fülsiketítő, úgyhogy kérünk téged fejezd inkább be.' Emlékszem, akkor állandóan megsértődtem emiatt, hisz én attól még szerettem énekelni, de itt azért mégse lenne jó ötlet, pedig annyira bennem van. Jaj de hiányoznak már most a szüleim.  No, miután befejeztem a nosztalgiázást elzártam a csapot, magamra kötöttem egy törülközőt s bevágtattam a szobámba felöltözni. Kinyitottam a ruhásszekrényemet jobban szemügyre véve azt a csekély választékot. Sokáig vacilláltam, míg eldöntöttem a kedvenc fekete farmeromat és egy kék pólót veszek magamra. Összekötöttem a hajamat lófarokba, belepakoltam a szükséges kellékeket a táskámba.
Fél órával később már javában az utcákat róttuk Rarával egy jó kis éttermet keresve. Nagy sokára, de végül letelepedtünk egy tényleg pici étteremnél. Rettentően otthonosan volt berendezve az egész, ezért élvezet volt ott fogyasztani az ebédünket.

Kwon Ra Ra POV.
- Ez isteni! - jelentettem ki miután megkóstoltam az ételt. Látszólag Rami is egy véleményen volt velem és boldogan cseverészve pusztítottuk az elénk helyezett finomságokat. Ekkor telefon csörgésre lettünk figyelmesek.
- Haló? - kapta a füléhez a mobilját Rami. - Igen én vagyok. Mikor vihetném be a papírjaimat - érdeklődött, innen pedig már egyből gondoltam, hogy munkáról van szó, azonban hirtelen kétségbeesettség jelent meg arcán. - Biztos nem lehet máskor? De, én...- el vette a füle mellől a telefont és ijedten nézett rám.
- Mi történt? - kérdeztem egyből.
- A leendő főnököm hívott. Még ma el kell vinnem az irataimat, vagy kereshetek másik állást - magyarázta.
- Hát menjünk el minél előbb. Ha most gyorsan hazaugrunk érte akkor még eltudjuk vinni.
- És a figyelmeztetések? Mi van ha megtámadnak?
- Elmegyek veled...vagy nem tudom. Ha fontos neked ez az állás, akkor nem hagyhatjuk elúszni. Sietünk haza ha nem kell várnunk még sötétedés előtt haza érünk.
Végül igazat adott nekem és visszamentünk a papírokért, onnan meg egyenesen az irodához. Pechünkre egy órát kellett az előtérben várnunk így mire végre be tudtunk menni már eléggé elszaladt az idő. Sikerült megbeszélni mindent és Rami hétfőn már el is kezdhet dolgozni, most pedig irány haza.
- Biztos jó ötlet ilyenkor kinn császkálnunk? - érdeklődött aggódva új lakótársam.
- Miért, hogy menjünk haza? Taxival? Közel lakunk, pazarlás lenne arra költeni, meg amíg várunk ugyan úgy kinn lennénk - magyaráztam.
- Jogos, de akkor siessünk. Nagyon nem tetszik nekem ez a hely.

Hát ebben egyet értettünk. Gyors léptekben tartottunk visszafele a nagyváros utcáin. Valamiért volt bennem egy kis félelem, lehet a hallottak miatt tartok ennyire Szöultól. A távolból egy sikoly hallatszott. Nagyon megrémültem és rohanni kezdtem akár csak Rami. Pánikszerű roham tört fel mindkettőnkből. Kétségbeesetten futottam amerre láttam, de rossz ötlet volt. Most merre találok innen haza? A nagy sietség miatt lehagytam pár percre Ramit, viszont már láttam ahogy futva közeledik felém. Váratlanul az eddiginél is rémültebbé vált tekintete és meghátrált. Éreztem, hogy valaki mögém kerül és még a lélegzetem is elállt. A nyakamhoz szorított egy pengét majd hátúról hozzám simult és durván magához szorított.
- Tudod kivagyok kislány ? - súgta lágyan a fülembe támadóm, majd félve megráztam a fejem. A lábam remegett és a könnyeimet is csak nagy nehezen tudtam visszatartani. - Elég baj, de egye fene felvilágosítalak. Én vagyok a legrosszabb rémálmod - karcolta meg kissé a nyakam mikor épp a rendőrség szirénája járta be közelben lévő teret, az éjjeli némaságot megtörve. Rami egy hatalmas sikollyal és segítség után ordítva próbált menteni a helyzeten, de egy másik egyén a szájára tapasztotta a kezét.
- Kik maguk és mit akarnak tőlünk?!Odaadom amim csak van, kérem engedjenek el - mondtam hangosan. A támadóm ekkor maga felé fordított és újra belekezdett a mondandójába, mialatt én csak rémülten hallgattam csokoládé barna szemeibe nézve:
- Na idefigyelj! Ha velünk valaki összefut az nem ússza meg élve, szóval jobb ha elbúcsúzol - húzódott gonosz vigyor az arcára. Ha tényleg igazat mond jobb ha segítségért kiáltunk. Mi mást tehetnénk? Ordítani kezdtem torkom szakadtából, azután Raminak sikerült újra sikítania. Mintha egyre hangosabb lenne a sziréna hangja...~

Vajon megmenekülnek a lányok? Vagy búcsút kell inteniük az életüknek? A harmadik részben kiderül...

1.fejezet

*Kwon Ra Ra POV.*

  Most hogy végre elvégeztem az iskolát kiköltözhettem a családi fészekből . Húsz éves vagyok és nem rég jöttem Dél-Korea fővárosába. Egy második emeleti kislakás vállt új otthonommá, ami egy számomra kicsit szokatlan környéken volt.Ugyan is a lakók nem voltak valami bőbeszédűek, mindenki olyan furcsán viselkedett és esténként szirénázás törte meg a sötét éjszaka csendjét, pedig nem volt se kórház, se rendőrség a közelben. Egyik éjjel például egy női sikoltás riasztott fel amitől nagyon megrémültem. Próbáltam bemesélni magamnak , hogy biztos a szomszéd horrort néz vagy bármi kevésbé ijesztő dolog történik. Mivel másnap és a későbbiekben sem volt ilyesféle zaj csak a szokásos esti mentőautó hangja hallatszott , nyugodtan tudtam aludni. Mondjuk elég olcsón adták ahhoz képest a lakást, hogy milyen jó állapotban van minden. 
- Lehet , hogy van ennek valami hátulütője? Tuti nem az esti zajok miatt, hisz sok hely van ahol hangoskodnak éjszaka még is drágább a lakbér, mint itt  - gondolkodtam el, aztán letudtam annak , hogy csak túlreagálom az egészet. Inkább jobban zavart a magány.  Mivel volt még egy szoba ami feleslegesnek bizonyult elhatároztam , hogy keresek egy lakótársat. Pár napra rá jelentkezett is egy velem egykorú lány. Megbeszéltünk egy közös időpontot, amikor megnézi a helyet .  Nem régiben sikerült állást is találnom egy közeli irodában , így rendesen el tudom majd magam tartani és ha sikerül osztozni a lakáson még kicsit félretenni is tudok majd tenni . Már nagyon vártam , mert így egyedül nem volt a legjobb. Sohasem szerettem egymagam menni bárhova is és reménykedtem , hogy majd összebarátkozok azzal akivel majd együtt fogok élni. Persze semmi kép sem szeretném kihasználni , csak jóban lehetnénk . Mikor eljött az érkezése napja feltakarítottam az egész kócerájt és kimentem elé a buszmegállóba... 

*Kim Rami POV.*

- Szia anya, apa, vigyázzatok magatokra! - öleltem meg családtagjaimat, majd felszálltam a már közeledő buszra, ami egyenesen a fővárosig, Szöulig vitt. Egyébként Kim Rami a becsületes nevem, 20 éves vagyok és egy kis városban, Ansanban éltem kisbaba korom óta a családommal, egykén. Soha nem voltunk gazdagok, sőt, kétkezi munkából élünk amióta csak a fejemet tudom, aminek mai napig vannak hátrányai és előnyei is egyaránt. Én nem az a fajta elkényeztetett ficsúr vagyok, mint például a Szöuli emberek. Szó szerint a hideg futkosott a hátamon, amikor a fővárosra gondoltam. Még is, most idáig fajultak az anyagi gondjaink, hogy oda kell mennem, mert munkát kell valahogyan találnom. Meg persze lakást is találtam magamnak, aminek nagyon örültem, mert egyedül sem leszek, hiszen lesz egy lakótársam is.
Ezekkel a gondolatokkal dobtam le magam az egyik ülésre a járművön egyenesen egy néni mellé. Még utoljára integettem a szüleimnek, nagyon fognak hiányozni, sőt, már most...
- Hova utazik kedveském? - fordult hozzám az idős hölgy mosolyogva.
- Szöulba...- válaszoltam készségesen, amire komorrá vált a tekintete.
- Nagyon vigyázz azzal a hellyel! - suttogta - Nappal se piskóta, viszont este egyenesen rémisztő, rengeteg baleset van mostanában arrafelé! Ez nem vicc!
Bólintottam egy aprót, aztán az ablaknak támasztottam a fejem s néztem ki belőle. Rettentően lassan telt az idő, már nagyon untam ezt az utazást, de meg kell tennem a családért.
Bő 2 óra múlva leszálltam a buszról és szemeimmel kerestem Kwon Ra Rát, a lakótársamat, aki elvileg ki jött elém, hogy könnyen oda tudjak találni.
- Ramiiii! Itt vagyok! - kiáltott a tömegből egy szelíd, női hang. Szememmel pásztázni kezdtem a sok alakot, de aztán megtaláltam akit kerestem. Megöleltük egymást, segített cipelni a sok-sok cuccot, amit hoztam. Út közben, már a lépcsőzések közepette szembe találkoztunk egy férfival, aki szintén figyelmeztetett minket.
- Fogadjátok meg a tanácsomat gyerekek! Soha, ismétlem SOHA ne menjetek ki este az utcára.. - azzal eltűnt, mint egy árny..~