1.fejezet

*Kwon Ra Ra POV.*

  Most hogy végre elvégeztem az iskolát kiköltözhettem a családi fészekből . Húsz éves vagyok és nem rég jöttem Dél-Korea fővárosába. Egy második emeleti kislakás vállt új otthonommá, ami egy számomra kicsit szokatlan környéken volt.Ugyan is a lakók nem voltak valami bőbeszédűek, mindenki olyan furcsán viselkedett és esténként szirénázás törte meg a sötét éjszaka csendjét, pedig nem volt se kórház, se rendőrség a közelben. Egyik éjjel például egy női sikoltás riasztott fel amitől nagyon megrémültem. Próbáltam bemesélni magamnak , hogy biztos a szomszéd horrort néz vagy bármi kevésbé ijesztő dolog történik. Mivel másnap és a későbbiekben sem volt ilyesféle zaj csak a szokásos esti mentőautó hangja hallatszott , nyugodtan tudtam aludni. Mondjuk elég olcsón adták ahhoz képest a lakást, hogy milyen jó állapotban van minden. 
- Lehet , hogy van ennek valami hátulütője? Tuti nem az esti zajok miatt, hisz sok hely van ahol hangoskodnak éjszaka még is drágább a lakbér, mint itt  - gondolkodtam el, aztán letudtam annak , hogy csak túlreagálom az egészet. Inkább jobban zavart a magány.  Mivel volt még egy szoba ami feleslegesnek bizonyult elhatároztam , hogy keresek egy lakótársat. Pár napra rá jelentkezett is egy velem egykorú lány. Megbeszéltünk egy közös időpontot, amikor megnézi a helyet .  Nem régiben sikerült állást is találnom egy közeli irodában , így rendesen el tudom majd magam tartani és ha sikerül osztozni a lakáson még kicsit félretenni is tudok majd tenni . Már nagyon vártam , mert így egyedül nem volt a legjobb. Sohasem szerettem egymagam menni bárhova is és reménykedtem , hogy majd összebarátkozok azzal akivel majd együtt fogok élni. Persze semmi kép sem szeretném kihasználni , csak jóban lehetnénk . Mikor eljött az érkezése napja feltakarítottam az egész kócerájt és kimentem elé a buszmegállóba... 

*Kim Rami POV.*

- Szia anya, apa, vigyázzatok magatokra! - öleltem meg családtagjaimat, majd felszálltam a már közeledő buszra, ami egyenesen a fővárosig, Szöulig vitt. Egyébként Kim Rami a becsületes nevem, 20 éves vagyok és egy kis városban, Ansanban éltem kisbaba korom óta a családommal, egykén. Soha nem voltunk gazdagok, sőt, kétkezi munkából élünk amióta csak a fejemet tudom, aminek mai napig vannak hátrányai és előnyei is egyaránt. Én nem az a fajta elkényeztetett ficsúr vagyok, mint például a Szöuli emberek. Szó szerint a hideg futkosott a hátamon, amikor a fővárosra gondoltam. Még is, most idáig fajultak az anyagi gondjaink, hogy oda kell mennem, mert munkát kell valahogyan találnom. Meg persze lakást is találtam magamnak, aminek nagyon örültem, mert egyedül sem leszek, hiszen lesz egy lakótársam is.
Ezekkel a gondolatokkal dobtam le magam az egyik ülésre a járművön egyenesen egy néni mellé. Még utoljára integettem a szüleimnek, nagyon fognak hiányozni, sőt, már most...
- Hova utazik kedveském? - fordult hozzám az idős hölgy mosolyogva.
- Szöulba...- válaszoltam készségesen, amire komorrá vált a tekintete.
- Nagyon vigyázz azzal a hellyel! - suttogta - Nappal se piskóta, viszont este egyenesen rémisztő, rengeteg baleset van mostanában arrafelé! Ez nem vicc!
Bólintottam egy aprót, aztán az ablaknak támasztottam a fejem s néztem ki belőle. Rettentően lassan telt az idő, már nagyon untam ezt az utazást, de meg kell tennem a családért.
Bő 2 óra múlva leszálltam a buszról és szemeimmel kerestem Kwon Ra Rát, a lakótársamat, aki elvileg ki jött elém, hogy könnyen oda tudjak találni.
- Ramiiii! Itt vagyok! - kiáltott a tömegből egy szelíd, női hang. Szememmel pásztázni kezdtem a sok alakot, de aztán megtaláltam akit kerestem. Megöleltük egymást, segített cipelni a sok-sok cuccot, amit hoztam. Út közben, már a lépcsőzések közepette szembe találkoztunk egy férfival, aki szintén figyelmeztetett minket.
- Fogadjátok meg a tanácsomat gyerekek! Soha, ismétlem SOHA ne menjetek ki este az utcára.. - azzal eltűnt, mint egy árny..~