Beérve a lakásba Rara megmutogatta az összes helyiséget, majd elvonultam a szobámba kipakolni a cuccaimat és berendezkedni. Gondosan a szekrénybe rakosgattam a ruháimat, otthonosabbá tettem az egészet, így végül is elégedett voltam magammal. Egy hirtelen ötlettől vezérelve megkerestem a lakótársamat, hogy közöljem vele a tervemet.Ő éppen a konyhában bravúroskodott valamit, aztán pedig csak a nagy csörömpölést lehetett hallani.
- Még is mit csinálsz? - mentem be a konyhába, de ahogy megláttam a szituációt elkapott a röhögőgörcs s nem tudtam abbahagyni. Szegény ott ült a padlón, mellette törött edény, a fején pedig egy nagy adag spagetti tészta, elég vicces látványt nyújtott. Kellett nekem 2 perc, mire teljesen lenyugodtam és feltudtam segíteni újdonsült barátomat.
- Köszi - mosolygott rám hálásan - Egyébként ez úgy történt, hogy próbáltam főzni tésztát, ami addig sikerült, hogy leszűrtem, viszont nem vettem észre, hogy a földre is csöpögött a víz, ezért elcsúsztam rajta és ez lett belőle. Szóval úgy néz ki, el kell mennünk valahova enni, mert így éhen maradunk.
- Én is ezért kerestelek fel, pont ez az ötletem támadt nekem is. Egy kicsi kajáldánál harapunk valamit, utána meg elmegyünk kicsit várost nézni, na mit szólsz? Jaj ne bólogass már így mint egy kutya, még a végén le esik a fejed - böktem meg az arcát a mutatóujjammal. Összesöpörtük a tál darabjait, majd elpakoltunk magunk után és mind a ketten készülődni mentünk. Jómagam először a fürdőt vettem célba, nehogy már piszkosan császkáljak ebben a nagyvárosban. Levetettem a ruháimat, beálltam a zuhanykabinba és megnyitottam a vizet, miközben beállítottam kellemes hőmérsékletűre. Előhalásztam a kedvenc kókusz illatú tusfürdőmet, amivel bekentem minden porcikámat, így már csak élveznem kellett a finom vizet. Otthon, zuhanyzás közben mindig valamit énekeltem - persze ezzel a szüleimet mindig kiakasztva. Erre azt mondták mindig: ' Kislányom, nem is lenne baj az éneklés, ha legalább valami jó hangod lenne, de ez egyszerűen fülsiketítő, úgyhogy kérünk téged fejezd inkább be.' Emlékszem, akkor állandóan megsértődtem emiatt, hisz én attól még szerettem énekelni, de itt azért mégse lenne jó ötlet, pedig annyira bennem van. Jaj de hiányoznak már most a szüleim. No, miután befejeztem a nosztalgiázást elzártam a csapot, magamra kötöttem egy törülközőt s bevágtattam a szobámba felöltözni. Kinyitottam a ruhásszekrényemet jobban szemügyre véve azt a csekély választékot. Sokáig vacilláltam, míg eldöntöttem a kedvenc fekete farmeromat és egy kék pólót veszek magamra. Összekötöttem a hajamat lófarokba, belepakoltam a szükséges kellékeket a táskámba.
Fél órával később már javában az utcákat róttuk Rarával egy jó kis éttermet keresve. Nagy sokára, de végül letelepedtünk egy tényleg pici étteremnél. Rettentően otthonosan volt berendezve az egész, ezért élvezet volt ott fogyasztani az ebédünket.
Kwon Ra Ra POV.
- Ez isteni! - jelentettem ki miután megkóstoltam az ételt. Látszólag Rami is egy véleményen volt velem és boldogan cseverészve pusztítottuk az elénk helyezett finomságokat. Ekkor telefon csörgésre lettünk figyelmesek.
- Haló? - kapta a füléhez a mobilját Rami. - Igen én vagyok. Mikor vihetném be a papírjaimat - érdeklődött, innen pedig már egyből gondoltam, hogy munkáról van szó, azonban hirtelen kétségbeesettség jelent meg arcán. - Biztos nem lehet máskor? De, én...- el vette a füle mellől a telefont és ijedten nézett rám.
- Mi történt? - kérdeztem egyből.
- A leendő főnököm hívott. Még ma el kell vinnem az irataimat, vagy kereshetek másik állást - magyarázta.
- Hát menjünk el minél előbb. Ha most gyorsan hazaugrunk érte akkor még eltudjuk vinni.
- És a figyelmeztetések? Mi van ha megtámadnak?
- Elmegyek veled...vagy nem tudom. Ha fontos neked ez az állás, akkor nem hagyhatjuk elúszni. Sietünk haza ha nem kell várnunk még sötétedés előtt haza érünk.
Végül igazat adott nekem és visszamentünk a papírokért, onnan meg egyenesen az irodához. Pechünkre egy órát kellett az előtérben várnunk így mire végre be tudtunk menni már eléggé elszaladt az idő. Sikerült megbeszélni mindent és Rami hétfőn már el is kezdhet dolgozni, most pedig irány haza.
- Biztos jó ötlet ilyenkor kinn császkálnunk? - érdeklődött aggódva új lakótársam.
- Miért, hogy menjünk haza? Taxival? Közel lakunk, pazarlás lenne arra költeni, meg amíg várunk ugyan úgy kinn lennénk - magyaráztam.
- Jogos, de akkor siessünk. Nagyon nem tetszik nekem ez a hely.
Hát ebben egyet értettünk. Gyors léptekben tartottunk visszafele a nagyváros utcáin. Valamiért volt bennem egy kis félelem, lehet a hallottak miatt tartok ennyire Szöultól. A távolból egy sikoly hallatszott. Nagyon megrémültem és rohanni kezdtem akár csak Rami. Pánikszerű roham tört fel mindkettőnkből. Kétségbeesetten futottam amerre láttam, de rossz ötlet volt. Most merre találok innen haza? A nagy sietség miatt lehagytam pár percre Ramit, viszont már láttam ahogy futva közeledik felém. Váratlanul az eddiginél is rémültebbé vált tekintete és meghátrált. Éreztem, hogy valaki mögém kerül és még a lélegzetem is elállt. A nyakamhoz szorított egy pengét majd hátúról hozzám simult és durván magához szorított.
- Tudod kivagyok kislány ? - súgta lágyan a fülembe támadóm, majd félve megráztam a fejem. A lábam remegett és a könnyeimet is csak nagy nehezen tudtam visszatartani. - Elég baj, de egye fene felvilágosítalak. Én vagyok a legrosszabb rémálmod - karcolta meg kissé a nyakam mikor épp a rendőrség szirénája járta be közelben lévő teret, az éjjeli némaságot megtörve. Rami egy hatalmas sikollyal és segítség után ordítva próbált menteni a helyzeten, de egy másik egyén a szájára tapasztotta a kezét.
- Kik maguk és mit akarnak tőlünk?!Odaadom amim csak van, kérem engedjenek el - mondtam hangosan. A támadóm ekkor maga felé fordított és újra belekezdett a mondandójába, mialatt én csak rémülten hallgattam csokoládé barna szemeibe nézve:
- Na idefigyelj! Ha velünk valaki összefut az nem ússza meg élve, szóval jobb ha elbúcsúzol - húzódott gonosz vigyor az arcára. Ha tényleg igazat mond jobb ha segítségért kiáltunk. Mi mást tehetnénk? Ordítani kezdtem torkom szakadtából, azután Raminak sikerült újra sikítania. Mintha egyre hangosabb lenne a sziréna hangja...~
Vajon megmenekülnek a lányok? Vagy búcsút kell inteniük az életüknek? A harmadik részben kiderül...
- Még is mit csinálsz? - mentem be a konyhába, de ahogy megláttam a szituációt elkapott a röhögőgörcs s nem tudtam abbahagyni. Szegény ott ült a padlón, mellette törött edény, a fején pedig egy nagy adag spagetti tészta, elég vicces látványt nyújtott. Kellett nekem 2 perc, mire teljesen lenyugodtam és feltudtam segíteni újdonsült barátomat.
- Köszi - mosolygott rám hálásan - Egyébként ez úgy történt, hogy próbáltam főzni tésztát, ami addig sikerült, hogy leszűrtem, viszont nem vettem észre, hogy a földre is csöpögött a víz, ezért elcsúsztam rajta és ez lett belőle. Szóval úgy néz ki, el kell mennünk valahova enni, mert így éhen maradunk.
- Én is ezért kerestelek fel, pont ez az ötletem támadt nekem is. Egy kicsi kajáldánál harapunk valamit, utána meg elmegyünk kicsit várost nézni, na mit szólsz? Jaj ne bólogass már így mint egy kutya, még a végén le esik a fejed - böktem meg az arcát a mutatóujjammal. Összesöpörtük a tál darabjait, majd elpakoltunk magunk után és mind a ketten készülődni mentünk. Jómagam először a fürdőt vettem célba, nehogy már piszkosan császkáljak ebben a nagyvárosban. Levetettem a ruháimat, beálltam a zuhanykabinba és megnyitottam a vizet, miközben beállítottam kellemes hőmérsékletűre. Előhalásztam a kedvenc kókusz illatú tusfürdőmet, amivel bekentem minden porcikámat, így már csak élveznem kellett a finom vizet. Otthon, zuhanyzás közben mindig valamit énekeltem - persze ezzel a szüleimet mindig kiakasztva. Erre azt mondták mindig: ' Kislányom, nem is lenne baj az éneklés, ha legalább valami jó hangod lenne, de ez egyszerűen fülsiketítő, úgyhogy kérünk téged fejezd inkább be.' Emlékszem, akkor állandóan megsértődtem emiatt, hisz én attól még szerettem énekelni, de itt azért mégse lenne jó ötlet, pedig annyira bennem van. Jaj de hiányoznak már most a szüleim. No, miután befejeztem a nosztalgiázást elzártam a csapot, magamra kötöttem egy törülközőt s bevágtattam a szobámba felöltözni. Kinyitottam a ruhásszekrényemet jobban szemügyre véve azt a csekély választékot. Sokáig vacilláltam, míg eldöntöttem a kedvenc fekete farmeromat és egy kék pólót veszek magamra. Összekötöttem a hajamat lófarokba, belepakoltam a szükséges kellékeket a táskámba.
Fél órával később már javában az utcákat róttuk Rarával egy jó kis éttermet keresve. Nagy sokára, de végül letelepedtünk egy tényleg pici étteremnél. Rettentően otthonosan volt berendezve az egész, ezért élvezet volt ott fogyasztani az ebédünket.
Kwon Ra Ra POV.
- Ez isteni! - jelentettem ki miután megkóstoltam az ételt. Látszólag Rami is egy véleményen volt velem és boldogan cseverészve pusztítottuk az elénk helyezett finomságokat. Ekkor telefon csörgésre lettünk figyelmesek.
- Haló? - kapta a füléhez a mobilját Rami. - Igen én vagyok. Mikor vihetném be a papírjaimat - érdeklődött, innen pedig már egyből gondoltam, hogy munkáról van szó, azonban hirtelen kétségbeesettség jelent meg arcán. - Biztos nem lehet máskor? De, én...- el vette a füle mellől a telefont és ijedten nézett rám.
- Mi történt? - kérdeztem egyből.
- A leendő főnököm hívott. Még ma el kell vinnem az irataimat, vagy kereshetek másik állást - magyarázta.
- Hát menjünk el minél előbb. Ha most gyorsan hazaugrunk érte akkor még eltudjuk vinni.
- És a figyelmeztetések? Mi van ha megtámadnak?
- Elmegyek veled...vagy nem tudom. Ha fontos neked ez az állás, akkor nem hagyhatjuk elúszni. Sietünk haza ha nem kell várnunk még sötétedés előtt haza érünk.
Végül igazat adott nekem és visszamentünk a papírokért, onnan meg egyenesen az irodához. Pechünkre egy órát kellett az előtérben várnunk így mire végre be tudtunk menni már eléggé elszaladt az idő. Sikerült megbeszélni mindent és Rami hétfőn már el is kezdhet dolgozni, most pedig irány haza.
- Biztos jó ötlet ilyenkor kinn császkálnunk? - érdeklődött aggódva új lakótársam.
- Miért, hogy menjünk haza? Taxival? Közel lakunk, pazarlás lenne arra költeni, meg amíg várunk ugyan úgy kinn lennénk - magyaráztam.
- Jogos, de akkor siessünk. Nagyon nem tetszik nekem ez a hely.
- Tudod kivagyok kislány ? - súgta lágyan a fülembe támadóm, majd félve megráztam a fejem. A lábam remegett és a könnyeimet is csak nagy nehezen tudtam visszatartani. - Elég baj, de egye fene felvilágosítalak. Én vagyok a legrosszabb rémálmod - karcolta meg kissé a nyakam mikor épp a rendőrség szirénája járta be közelben lévő teret, az éjjeli némaságot megtörve. Rami egy hatalmas sikollyal és segítség után ordítva próbált menteni a helyzeten, de egy másik egyén a szájára tapasztotta a kezét.
- Kik maguk és mit akarnak tőlünk?!Odaadom amim csak van, kérem engedjenek el - mondtam hangosan. A támadóm ekkor maga felé fordított és újra belekezdett a mondandójába, mialatt én csak rémülten hallgattam csokoládé barna szemeibe nézve:
- Na idefigyelj! Ha velünk valaki összefut az nem ússza meg élve, szóval jobb ha elbúcsúzol - húzódott gonosz vigyor az arcára. Ha tényleg igazat mond jobb ha segítségért kiáltunk. Mi mást tehetnénk? Ordítani kezdtem torkom szakadtából, azután Raminak sikerült újra sikítania. Mintha egyre hangosabb lenne a sziréna hangja...~
Vajon megmenekülnek a lányok? Vagy búcsút kell inteniük az életüknek? A harmadik részben kiderül...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése