3.fejezet

 Kwon RaRa POV.
- Basszus a rendőrök. Hülye libák, most ezt jól megcsináltátok. De akkor sem ússzátok meg - szűrte a fogai között idegesen, majd mutató és középső ujját feltartotta. Feltehetőleg a második terv lép akcióba. Váratlanul a támadóm felkapott és futni kezdett. Kétségbeesetten kapálóztam, próbáltam szabadulni erős szorításából. Hátrapillantottam, mikor láttam, hogy egy sötét hajú személy pedig Ramit tartva rohan utánunk.
- Hova megyünk? - hagytam végül abba a kapálózást, mivel semmit sem értem vele.
- Majd megtudod, de ne számíts semmi jóra - ez volt az utolsó amit mondott. Ezek után, csak csendben vártam mi fog történni. Féltem, de azt reméltem, ha nem ellenkezek jobban járok. Így közelebbről megnézve elég helyes egy támadóm van. Ahogy sietett látszott, hogy fárad és egyre sűrűbben vesz levegőt, mondjuk nem csodálom elég rég óta menekülünk.De mi a francér érdekel ennek az őrültnek,hogy hogy van, mikor épp bántani akarnak minket?! Mialatt elbambultam mámorítóan helyes arcában, melyen már jócskán gyülekeztek az izzadság cseppek, egy ajtó előtt megállt és lerakott, de csuklómat szorosan szorította. Benyomott egy kódot az ajtó mellett lévő kapucsengőnél és belépett. A földszintre húzott, ahol sötétség honolt. A hátam mögül hallottam a vasajtó csapódását, és kicsit megugrottam. Egy halovány lámpa oltódott fel, így felfedve a szoba tartalmát. Összesen heten voltak a fal és az asztal pedig dugig volt fegyverekkel. Az egyik fiú háttal nekünk egy laptopot bújt. A képernyőn egy nyomkövetőnek kinéző valamit figyelt.
- Ismét feladták a keresést - jelentette ki a gép előtt ülő egyén, majd megfordult. - Hoztatok lányokat? Ez nem volt a terv része.
- Miattuk buktunk le majdnem, de majd megtudják mibe keveredtek- magyarázott a szőkeség, mialatt minden szem rám és Ramira szegeződött.
- De jó. Végre egy kis szórakozás. Szia kislány. Most velem kell jönnöd - a géptől felállva meg ragadta a karját kedves lakótársamnak.
- Kyung...csak ügyesen - kacsintott rá a szöszi, majd felém fordult. - Te meg velem jössz.Ja, és ne feledd neked csak Zico nagyúr vagyok - nevetett fel. Én ezt az embert kinyírom. Mit ártottam neki, hogy elfogjon? Innentől egy külön szobába mentünk Rami Kyungal, én pedig ezzel a Zico nevezetű huligánnal.
A szobában csak egy szék volt és egy kisebb ágy, még ablakok sem voltak. Megkért, hogy foglaljak helyet, míg ő leült az ágyra, szembe velem.
- Akkor beszélgessünk, mondjuk mi a neved - tette fel a kérdést mialatt a tekintetünk összeért.
- Ra..ra...- motyogtam félénken. Ő csak bámult és bámult.
- Ó, az szép név. Csak gondoltam megkérdezem még mielőtt bántanálak - húzott ki az ágy alól egy nagy köteg kötelet és elkezdte megkötözni. - Remélem nem hitted, hogy csak úgy megúszod, hogy majdnem lebuktattál...Bár kár egy ilyen lányért.
A kötél annyira szoros volt, hogy már nem csak mozdulni sem tudtam, de még a kínzó fájdalom is átjárt. Zico pár pillanatra elfordult, de mikor újra felém nézett, öldöklő pillantásokat vettem rá, amit bájos mosollyal és egy nem várt cselekedettel fogadott. Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy megcsókol. Először nem értettem, miért tette, de miután éreztem a torkomon lecsúszó pirulát rájöttem, hogy ez is csak a büntetésem része. Elvált ajkaimtól és visszaült az ágy szélére.
- Szerencséd van. Ilyen kíméletes még senkivel sem voltam, de holnap már nem úszod meg ennyivel - mondta mély hangján.Úgy éreztem, mintha minden kissé lelassulna, majd behomályosodott a látásom.
Egy altató... Bizonyára azt adott be. Egyik pillanatról a másikra szemeim ólom súlyúak lettek és nem bírtam őket nyitva tartani...~

Kim Rami POV.

Annyira emlékszem, hogy Rarát egy szőke hajú egyén elkapta, azután pedig engem fogott le egy vöröske.
- Ne ellenkezz, s nem fogok kíméletlenül bánni veled - súgta a fülembe, miközben kezét levette a számról. Félénken bólintottam egy aprót, mire ő belém karolt, és úgy meneteltünk tovább.
- Kicsi U-Kwon - termett fogva tartóm mellett egy szőke, lófarokba kötött hajú srác. Gondolom ő is a banda tagja lehet, ijesztő egy fazon, mint itt az összes. - Pesztrálod az új áldozatot? Ejnye, nem így szoktál azokkal viselkedni - simított végig az alkaromon, mire én teljesen beleborzongtam, a félelem még jobban átjárta a testem. 'Barátom' ezt mind érzékelte, így a védelmemre állt.
- Pyo! Hagyjad már ezt a lányt, lesz időd ilyenekre annyi, mint a tenger! - csattant fel erősen.
- Elnézést, Mrs. Puhányka.. - előzött meg minket kuncogva Pyo.
- Sajnálom, eléggé faragatlan figura ahhoz képest, hogy ő a legfiatalabb köztünk, de ne is figyelj rá - mosolyodott el. - Egyébként a nevem Kim Yukwon, vagy ha akarsz nevezhetsz U-Kwonnak is. Aki a barátnődet hurcibálja éppen ő a vezetőnk Woo Jiho, de nekünk csak Zico. Az előbbi fickó Pyo Jihoon, mellette a fekete hajú az Lee Taeil majd Lee Minhyuk. Végül Park Kyungnak hívják azt, aki szorosan Zico mögött kullog, ő a Leader jobb keze - sorolt fel mindenkit, majd halkan hozzá tette - Vigyázz Kyunggal, ő eléggé veszélyes.
- Miért vagy ilyen kedves velem? - emeltem rá a tekintetem gyönyörű arcára. Csokoládébarna szemei csak úgy csillogtak az esti holdfényben, mintha az összes csillag az ő íriszébe lett volna bezárva, egyszerűen elképesztő látványt nyújtott.
- Őszintén? - vonta fel a szemöldökét - Fogalmam nincsen - húzta halvány mosolyra a száját, azután folytatta - Máskor az áldozatokat már rég megöltem volna, de téged valahogy nem tudlak, ne kérdezd miért.
Értetlenül vontam vállat a válaszára, s abbahagytam a faggatást. Az út további része csendesen telt, csak néha-néha hallatott hangokat újdonsült barátnőm, amiért Zico eléggé dühös lett. Én nem mertem ellenkezni, mert akkor még nagyobb bajba sodortam volna magamat/magunkat. Még vagy egy fél óráig gyalogoltunk, mikor befordultunk egy zsákutcába, s egy lepukkant tömbházba vezettek be minket fogva tartóink, de Raráék megálltak egy pillanatra. Először még nem értettem miért, de aztán megvilágosodtam, előre engedtek minket, így ők zárták a sort. Miután megvilágította a tompa lámpa fénye a szobát azt hiszem Kyung szólalt meg.
- Ismét feladták a keresést - fordult hátra görgős székével, majd mikor meglátott engem felcsillant a szeme, míg én Yukwon mögé bújtam félelmemben.
- Mi van te kis ribanc? Pont tőle vársz segítséget? Pff... szánalmas - kezdett el ráncigálni az emelet felé, én pedig minden erőmmel azon voltam, hogy kiszabadítsam magam a fogságából. Sajnálatos módon ő erősebbnek bizonyult, így akkora pofont lekavart nekem, miképp a fal adta a másikat. Rendesen megszédültem, hányingerem lett, s gyengeségemet kihasználva hajamnál fogva felhúzott a lépcsőn, majd berúgta az egyik szoba ajtaját és ledobott az ágyra. Könnyes szemekkel pillantottam fel, így láttam Kyungot, ahogy éppen veszi le a pólóját, majd fölém tornyosult.
- Ne bánts, kérlek - nyöszörögtem magatehetetlenül alatta, de nem kegyelmezett nekem. Elővett a farzsebéből egy bilincset, amivel a kezemet az ágyhoz kötözte. Kénytelen voltam elfogadni a sorsomat, így becsuktam a szemem és vártam, mi fog ezután történni velem.
Már 10 perce nem történt semmi, csak apró mozgásokat hallottam magam mellől, viszont kinyitni a szememet nem mertem. Egyszer hirtelen égető fájdalmat éreztem a lábamban és a kezemben.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ - kiáltottam fel és kapálózni kezdtem, miközben a könnyeim maguktól csordogáltak le az arcomról.~

2 fejezet

Kim Rami POV.

Beérve a lakásba Rara megmutogatta az összes helyiséget, majd elvonultam a szobámba kipakolni a cuccaimat és berendezkedni. Gondosan a szekrénybe rakosgattam a ruháimat, otthonosabbá tettem az egészet, így végül is elégedett voltam magammal. Egy hirtelen ötlettől vezérelve megkerestem a lakótársamat, hogy közöljem vele a tervemet.Ő éppen a konyhában bravúroskodott valamit, aztán pedig csak a nagy csörömpölést lehetett hallani.
- Még is mit csinálsz? - mentem be a konyhába, de ahogy megláttam a szituációt elkapott a röhögőgörcs s nem tudtam abbahagyni. Szegény ott ült a padlón, mellette törött edény, a fején pedig egy nagy adag spagetti tészta, elég vicces látványt nyújtott. Kellett nekem 2 perc, mire teljesen lenyugodtam és feltudtam segíteni újdonsült barátomat.
- Köszi - mosolygott rám hálásan - Egyébként ez úgy történt, hogy próbáltam főzni tésztát, ami addig sikerült, hogy leszűrtem, viszont nem vettem észre, hogy a földre is csöpögött a víz, ezért elcsúsztam rajta és ez lett belőle. Szóval úgy néz ki, el kell mennünk valahova enni, mert így éhen maradunk.
- Én is ezért kerestelek fel, pont ez az ötletem támadt nekem is. Egy kicsi kajáldánál harapunk valamit, utána meg elmegyünk kicsit várost nézni, na mit szólsz? Jaj ne bólogass már így mint egy kutya, még a végén le esik a fejed - böktem meg az arcát a mutatóujjammal. Összesöpörtük a tál darabjait, majd elpakoltunk magunk után és mind a ketten készülődni mentünk. Jómagam először a fürdőt vettem célba, nehogy már piszkosan császkáljak ebben a nagyvárosban. Levetettem a ruháimat, beálltam a zuhanykabinba és megnyitottam a vizet, miközben beállítottam kellemes hőmérsékletűre. Előhalásztam a kedvenc kókusz illatú tusfürdőmet, amivel bekentem minden porcikámat, így már csak élveznem kellett a finom vizet. Otthon, zuhanyzás közben mindig valamit énekeltem - persze ezzel a szüleimet mindig kiakasztva. Erre azt mondták mindig: ' Kislányom, nem is lenne baj az éneklés, ha legalább valami jó hangod lenne, de ez egyszerűen fülsiketítő, úgyhogy kérünk téged fejezd inkább be.' Emlékszem, akkor állandóan megsértődtem emiatt, hisz én attól még szerettem énekelni, de itt azért mégse lenne jó ötlet, pedig annyira bennem van. Jaj de hiányoznak már most a szüleim.  No, miután befejeztem a nosztalgiázást elzártam a csapot, magamra kötöttem egy törülközőt s bevágtattam a szobámba felöltözni. Kinyitottam a ruhásszekrényemet jobban szemügyre véve azt a csekély választékot. Sokáig vacilláltam, míg eldöntöttem a kedvenc fekete farmeromat és egy kék pólót veszek magamra. Összekötöttem a hajamat lófarokba, belepakoltam a szükséges kellékeket a táskámba.
Fél órával később már javában az utcákat róttuk Rarával egy jó kis éttermet keresve. Nagy sokára, de végül letelepedtünk egy tényleg pici étteremnél. Rettentően otthonosan volt berendezve az egész, ezért élvezet volt ott fogyasztani az ebédünket.

Kwon Ra Ra POV.
- Ez isteni! - jelentettem ki miután megkóstoltam az ételt. Látszólag Rami is egy véleményen volt velem és boldogan cseverészve pusztítottuk az elénk helyezett finomságokat. Ekkor telefon csörgésre lettünk figyelmesek.
- Haló? - kapta a füléhez a mobilját Rami. - Igen én vagyok. Mikor vihetném be a papírjaimat - érdeklődött, innen pedig már egyből gondoltam, hogy munkáról van szó, azonban hirtelen kétségbeesettség jelent meg arcán. - Biztos nem lehet máskor? De, én...- el vette a füle mellől a telefont és ijedten nézett rám.
- Mi történt? - kérdeztem egyből.
- A leendő főnököm hívott. Még ma el kell vinnem az irataimat, vagy kereshetek másik állást - magyarázta.
- Hát menjünk el minél előbb. Ha most gyorsan hazaugrunk érte akkor még eltudjuk vinni.
- És a figyelmeztetések? Mi van ha megtámadnak?
- Elmegyek veled...vagy nem tudom. Ha fontos neked ez az állás, akkor nem hagyhatjuk elúszni. Sietünk haza ha nem kell várnunk még sötétedés előtt haza érünk.
Végül igazat adott nekem és visszamentünk a papírokért, onnan meg egyenesen az irodához. Pechünkre egy órát kellett az előtérben várnunk így mire végre be tudtunk menni már eléggé elszaladt az idő. Sikerült megbeszélni mindent és Rami hétfőn már el is kezdhet dolgozni, most pedig irány haza.
- Biztos jó ötlet ilyenkor kinn császkálnunk? - érdeklődött aggódva új lakótársam.
- Miért, hogy menjünk haza? Taxival? Közel lakunk, pazarlás lenne arra költeni, meg amíg várunk ugyan úgy kinn lennénk - magyaráztam.
- Jogos, de akkor siessünk. Nagyon nem tetszik nekem ez a hely.

Hát ebben egyet értettünk. Gyors léptekben tartottunk visszafele a nagyváros utcáin. Valamiért volt bennem egy kis félelem, lehet a hallottak miatt tartok ennyire Szöultól. A távolból egy sikoly hallatszott. Nagyon megrémültem és rohanni kezdtem akár csak Rami. Pánikszerű roham tört fel mindkettőnkből. Kétségbeesetten futottam amerre láttam, de rossz ötlet volt. Most merre találok innen haza? A nagy sietség miatt lehagytam pár percre Ramit, viszont már láttam ahogy futva közeledik felém. Váratlanul az eddiginél is rémültebbé vált tekintete és meghátrált. Éreztem, hogy valaki mögém kerül és még a lélegzetem is elállt. A nyakamhoz szorított egy pengét majd hátúról hozzám simult és durván magához szorított.
- Tudod kivagyok kislány ? - súgta lágyan a fülembe támadóm, majd félve megráztam a fejem. A lábam remegett és a könnyeimet is csak nagy nehezen tudtam visszatartani. - Elég baj, de egye fene felvilágosítalak. Én vagyok a legrosszabb rémálmod - karcolta meg kissé a nyakam mikor épp a rendőrség szirénája járta be közelben lévő teret, az éjjeli némaságot megtörve. Rami egy hatalmas sikollyal és segítség után ordítva próbált menteni a helyzeten, de egy másik egyén a szájára tapasztotta a kezét.
- Kik maguk és mit akarnak tőlünk?!Odaadom amim csak van, kérem engedjenek el - mondtam hangosan. A támadóm ekkor maga felé fordított és újra belekezdett a mondandójába, mialatt én csak rémülten hallgattam csokoládé barna szemeibe nézve:
- Na idefigyelj! Ha velünk valaki összefut az nem ússza meg élve, szóval jobb ha elbúcsúzol - húzódott gonosz vigyor az arcára. Ha tényleg igazat mond jobb ha segítségért kiáltunk. Mi mást tehetnénk? Ordítani kezdtem torkom szakadtából, azután Raminak sikerült újra sikítania. Mintha egyre hangosabb lenne a sziréna hangja...~

Vajon megmenekülnek a lányok? Vagy búcsút kell inteniük az életüknek? A harmadik részben kiderül...

1.fejezet

*Kwon Ra Ra POV.*

  Most hogy végre elvégeztem az iskolát kiköltözhettem a családi fészekből . Húsz éves vagyok és nem rég jöttem Dél-Korea fővárosába. Egy második emeleti kislakás vállt új otthonommá, ami egy számomra kicsit szokatlan környéken volt.Ugyan is a lakók nem voltak valami bőbeszédűek, mindenki olyan furcsán viselkedett és esténként szirénázás törte meg a sötét éjszaka csendjét, pedig nem volt se kórház, se rendőrség a közelben. Egyik éjjel például egy női sikoltás riasztott fel amitől nagyon megrémültem. Próbáltam bemesélni magamnak , hogy biztos a szomszéd horrort néz vagy bármi kevésbé ijesztő dolog történik. Mivel másnap és a későbbiekben sem volt ilyesféle zaj csak a szokásos esti mentőautó hangja hallatszott , nyugodtan tudtam aludni. Mondjuk elég olcsón adták ahhoz képest a lakást, hogy milyen jó állapotban van minden. 
- Lehet , hogy van ennek valami hátulütője? Tuti nem az esti zajok miatt, hisz sok hely van ahol hangoskodnak éjszaka még is drágább a lakbér, mint itt  - gondolkodtam el, aztán letudtam annak , hogy csak túlreagálom az egészet. Inkább jobban zavart a magány.  Mivel volt még egy szoba ami feleslegesnek bizonyult elhatároztam , hogy keresek egy lakótársat. Pár napra rá jelentkezett is egy velem egykorú lány. Megbeszéltünk egy közös időpontot, amikor megnézi a helyet .  Nem régiben sikerült állást is találnom egy közeli irodában , így rendesen el tudom majd magam tartani és ha sikerül osztozni a lakáson még kicsit félretenni is tudok majd tenni . Már nagyon vártam , mert így egyedül nem volt a legjobb. Sohasem szerettem egymagam menni bárhova is és reménykedtem , hogy majd összebarátkozok azzal akivel majd együtt fogok élni. Persze semmi kép sem szeretném kihasználni , csak jóban lehetnénk . Mikor eljött az érkezése napja feltakarítottam az egész kócerájt és kimentem elé a buszmegállóba... 

*Kim Rami POV.*

- Szia anya, apa, vigyázzatok magatokra! - öleltem meg családtagjaimat, majd felszálltam a már közeledő buszra, ami egyenesen a fővárosig, Szöulig vitt. Egyébként Kim Rami a becsületes nevem, 20 éves vagyok és egy kis városban, Ansanban éltem kisbaba korom óta a családommal, egykén. Soha nem voltunk gazdagok, sőt, kétkezi munkából élünk amióta csak a fejemet tudom, aminek mai napig vannak hátrányai és előnyei is egyaránt. Én nem az a fajta elkényeztetett ficsúr vagyok, mint például a Szöuli emberek. Szó szerint a hideg futkosott a hátamon, amikor a fővárosra gondoltam. Még is, most idáig fajultak az anyagi gondjaink, hogy oda kell mennem, mert munkát kell valahogyan találnom. Meg persze lakást is találtam magamnak, aminek nagyon örültem, mert egyedül sem leszek, hiszen lesz egy lakótársam is.
Ezekkel a gondolatokkal dobtam le magam az egyik ülésre a járművön egyenesen egy néni mellé. Még utoljára integettem a szüleimnek, nagyon fognak hiányozni, sőt, már most...
- Hova utazik kedveském? - fordult hozzám az idős hölgy mosolyogva.
- Szöulba...- válaszoltam készségesen, amire komorrá vált a tekintete.
- Nagyon vigyázz azzal a hellyel! - suttogta - Nappal se piskóta, viszont este egyenesen rémisztő, rengeteg baleset van mostanában arrafelé! Ez nem vicc!
Bólintottam egy aprót, aztán az ablaknak támasztottam a fejem s néztem ki belőle. Rettentően lassan telt az idő, már nagyon untam ezt az utazást, de meg kell tennem a családért.
Bő 2 óra múlva leszálltam a buszról és szemeimmel kerestem Kwon Ra Rát, a lakótársamat, aki elvileg ki jött elém, hogy könnyen oda tudjak találni.
- Ramiiii! Itt vagyok! - kiáltott a tömegből egy szelíd, női hang. Szememmel pásztázni kezdtem a sok alakot, de aztán megtaláltam akit kerestem. Megöleltük egymást, segített cipelni a sok-sok cuccot, amit hoztam. Út közben, már a lépcsőzések közepette szembe találkoztunk egy férfival, aki szintén figyelmeztetett minket.
- Fogadjátok meg a tanácsomat gyerekek! Soha, ismétlem SOHA ne menjetek ki este az utcára.. - azzal eltűnt, mint egy árny..~